Komoly változásokra lehet számítani a koncessziókra vonatkozó magyar szabályozás körében az Európai Bíróság legutóbbi, a szerencsejátékok szabályozásával kapcsolatban kialakított elvi állásfoglalásának hatására.

Az Európai Bíróság 2017. június 22. napján hozott döntésében uniós jogba ütközőnek minősítette az online szerencsejátékok magyarországi szabályozását (C 49/16. sz. ügy, Unibet International Ltd. kontra Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Hivatala). A Bíróság döntése értelmében a magyar szerencsejáték-szabályozás aránytalanul korlátozza az Európai Unió Működéséről Szóló Szerződésben garantált szolgáltatásnyújtási szabadságot.

A Bíróság döntésében a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság által benyújtott előzetes döntéshozatali kérelemre adott választ. A hazai bíróság előtt folyamatban lévő, a máltai székhelyű Unibet és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal között folyó jogvita során az Unibet kifogásolta, hogy a magyar hatóságok elérhetetlenné tették online szerencsejáték-szolgáltatást nyújtó honlapját. Mint az a szélesebb közvélemény előtt is ismert, a szerencsejáték szervezéséről szóló 1991. évi XXXIV. törvény előírásainak szigorításával a külföldi szerencsejáték-szervezők 2014 óta kiszorultak az online szerencsejátékok magyarországi piacáról.

Az Unibet különösen azt az előírást kifogásolta, hogy távszerencsejáték-szolgáltatás nyújtására az új rendelkezések értelmében csak olyan szerencsejáték-szervezőknek van lehetőségük, akik legalább 10 éven keresztül folytattak szerencsejáték szervezésére irányuló tevékenységet Magyarországon. Ez alól a szabály alól a magyar jogalkotó átmenetileg kivételt engedett, és lehetővé tette távolsági szerencsejáték-szolgáltatások nyújtását olyan szerencsejáték-szolgáltatók számára is, akik a működési engedélyüket kiadó államban három éve végeznek hasonló tevékenységet. Ez a kivétel azonban 2015 októberével hatályon kívül helyezésre került.

Az Unibet álláspontját osztva az Európai Unió Bírósága megállapította, hogy a magyar törvény feltételei aránytalanok, és nem indokolhatók fogyasztóvédelmi, közpolitikai indokokkal. A Bíróság elvi éllel korábbi joggyakorlatára is hivatkozva rögzítette, hogy a szerencsejátékok szervezése közérdekből korlátozható, ez azonban nem sértheti az egyenlő bánásmód követelményét. A jogsértőnek ítélt előírás kifejezetten magyarországi szolgáltatásnyújtást követel meg, hátrányosan, indokolhatatlanul megkülönböztetve a más tagállamok területén hasonló tapasztalattal rendelkező szerencsejáték-szervezőket.

A fentieken túl a Bíróság megállapította, hogy a szerencsejáték-szervezést lehetővé tevő koncessziós szerződések megkötésére vonatkozó szabályok átláthatóságát sem biztosította a jogalkotó, mert „nem határozták meg kellő pontossággal a nemzetgazdasági miniszter e szabályozásban rögzített jogköreinek az ilyen eljárás során való gyakorlására vonatkozó feltételeket” (47. §). Az átláthatóság követelményét több évtizede az egyenlő bánásmód garanciájának részeként értelmezi a Bíróság (lásd Unitron Scandinavia és mások kontra Ministeriet for Fødevarer, Landbrug og Fiskeri, C- 275/98, para. 31.), hiszen egy átláthatatlan eljárásrendben odaítélt szerződésről fogalmilag eldönthetetlen, hogy diszkriminatív eljárásban döntöttek-e róla. A későbbi joggyakorlat a szoros értelemben vett diszkriminációtilalom mellett általában az önkényes döntéshozatal tilalmával is összekötötte az átláthatóság követelményét a közbeszerzési eljárások körében (Bizottság kontra CAS Succhi di Frutta SpA, C-496/99, para. 111.).

A Bíróság értelmezésében az átláthatóság garanciája megköveteli, hogy az érdekelt piaci szereplők a „vonatkozó információk egésze alapján” biztosan dönthessenek az ajánlattétel felől, kizárva a hatóság esetleges önkényes eljárását. A Bíróság nem hivatkozott konkrét jogszabályhelyre e megállapítás kapcsán, de feltehetően a koncesszióról szóló 1991. évi XVI. törvény 10/C. §-t találta különösen aggályosnak. A hivatkozott szakasz lehetővé teszi a nemzetgazdasági miniszter számára, hogy a koncesszióról szóló törvény garanciális szabályainak mellőzésével bírálhassa el a szerencsejáték-szervező ajánlatát.

A Bíróság döntése alapján egyértelmű, hogy szigorú, közérdeket védő piacszabályozás továbbra is lehetséges Magyarországon, a távszerencsejáték-szervezésből azonban nem zárhatóak ki magyarországi tapasztalattal nem rendelkező uniós vállalkozások. A Bíróság döntése nyomán szükséges a koncessziós szerződés megkötésére vonatkozó szabályok részletesebb szabályozása is, de legalábbis a fent tárgyalt „kivételszabály” kereteinek szűkítése, körülhatárolása.

Fontos ugyanakkor leszögezni, hogy a Bíróság döntése nem eredményezi automatikusan az érintett magyar jogszabályok semmisségét. Az Európai Bíróság előzetes döntéshozatali eljárása során „absztrakt”, a nemzeti bíróságok előtt folyamatban lévő ügyek során felmerülő uniós jogi kérdésekre ad választ, nem közvetlenül a nemzeti jogszabályok érvényességéről dönt (többek között ez különbözteti meg az eljárást a nemzeti jogszabályok uniós jogi megfelelését vizsgáló kötelezettségszegési eljárástól). Ugyanakkor a Bíróság által tartalmukban uniós jogot sértőnek minősített magyar jogszabályok hatályban maradása esetén elképzelhető, hogy a koncessziós szabályok által hátrányosan érintett piaci szereplők kárigénnyel lépjenek fel Magyarországgal szemben (összhangban a Bíróság esetjogával, lásd Frankovich és Bonifaci kontra Olaszország, C-6/90, C-9/90).